|
Római Katolikus Templom

Zalaszentgyörgy, Zala megyében plébánia. A szombathelyi egyházmegyéhez tartozik a zalaegerszegi esperesi kerületben.
Temploma a XIII. században épült. Alapozásában agyagbarakott tégla élére és lapjára – váltakozva /tm: 32x16x5.5cm/. Ez a román templom 12.5 méter hosszú, 7 méter széles, félköríves szentéllyel rendelkezett.
Tornya enyhén kifelé és befelé ugró átboltozott falpilléreken a 125 cm vastag homlokzati falon ül (huszártorony). A két falpillér között résablak látható. A jószemű látogató észreveszi a kívülről húzott harang kötelének kürtőnyílását is.
A XIV. században elbontották a románkori szentélyt. Új, támpilléres szentélyt építettek, amelyet diadalív választott el a hajótól. A 3 román ablak tovább élt. Az új részekre rendkívül egyszerű mérműves (koragót) 4 ablak került.
A szentély északi részén négyzet alakú pasztofórium volt, szép díszítéssel (most nagyon egyszerű), vele szemben a déli oldalon félköríves ülőfülke látható, amelyben most egy bájos Krisztus fej, nagy tüskéjű koszorúval, fekete színezéssel felfedezhető.
A török időket átvészelte. Ám a Bécs alól visszavonuló török csapatok feldúlták és felégették. (Kávás is ekkor pusztul el.)
1756-ban barokkizálva átépítik, de megőrizték a gótikus ablakokat (Batthyány Lajos).
1961-ben durva beavatkozással nagyméretű („magtár”) ablakokat vágnak, északról is átvágják a falat. (A dolgozó emberek említést tesznek festéknyomokról, amire a válasz: „Uram, magának egy dolga van, hogy vésse!”
1975. május 3-án kezdetét veszi a műemléki munka, és csak 1993. június 30-án fejeződik be. Keserves 18 év után belül megszépült. Freskó-secco technikával készült koragót festménytöredékek keverednek renaisance elemekkel. Térdmagasságtól felfelé az egész templom díszített volt.
Csodálatos lehetett. – Ma is otthonosan meleg. Uralkodó stílus a gótika, de minden nagyobb stílusjegy megtalálható. Ebben a kis templomban halkan, egyszerűen, gyönyörűen és bájosan beszél a múlt. Áhitatot sugároz és békével áraszt el. Csak le kell ülni, nézni és már imádkozol, - egyszerűen otthon érzed magad.
Történetéhez hozzátartozik, hogy 1620-40 között evangélikusok kezén van. A szép renaisance díszítéssel ők szépítik.
28 év után kívülről sok a tennivaló. Nagy úr a a nedvesség! A fotók beszélnek. A szép vakolat is elvált a faltól. 6 milliós költséggel kell számolnunk. Kevesen vagyunk, -segítségre szorulunk. Isten áldja meg az adakozó jó szívet!
Zalaszentgyörgy, 2006. július 24.
Hencz Ernő plébános,
Kanonok, érd. esperes
Freskó
 fotó: Pezzetta Umberto
Temető
 fotó: Pezzetta Umberto
Templom
 fotó: Pezzetta Umberto
Harangláb

1756-ban barokk stílusban javították. A hajó sík mennyezetűre, a szentélyt boltozatosan építették. 1767-en gróf Széchenyi Ignác új plébánia házat építtet.
Zél-pusztai körtemplom

A Zalaszentgyörgy külterületéhez tartozó Zél-pusztán található műemlékjellegű körtemplom. 1750-ben Nemes Zél-pusztai Farkas Ferenc kijelentette, hogy a néhai Sidi Mihály adta el neki zálogba. Farkas Ferenc Szentgyörgy falu jobbágyainak adta el. A kuruc háborúk alatt elnéptelenedett.
|